top of page
Tisztelt Látogató!
 

Az IBF – Hungary elnökeként azzal a kéréssel fordulok Önhöz, hogy az általunk 2014. Szeptember 6-án szervezett Jótékonysági Budo Gálát támogatni sziveskedjen.

 

A támogatást teljes egészében a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak fogjuk felajánlani.

 

A Harcművészek a Gyermekekért Alapítvány évek óta támogatja a rászorulókat, a karitatív szervezeteket és intézményeket, illetve a kiemelten hátrányos helyzetű társadalmi csoportokat.

 

Több évtizedes működésünk ideje alatt több ezer fiatalnak adtunk hitet, szeretetet és megértést. Harcművészeti stílusunkat (Bujutsu Kai - Kenshin Ryu), és az Oktatási Minisztérium által is elismert hatékony pedagógiánkat több ezer referencia igazolja. Számos iskolában tanítunk, ahol nemcsak önvédelmi technikákat oktatunk, hanem olyan emberi erényekre is felhívjuk a fiatalok figyelmét, mint a tisztelet, az alázat, a hűség és a hazaszeretetet.

 

A Jótékonysági Budo Gála megszervezéséhez elsősorban anyagi támogatásra van szükségünk, azonban szívesen fogadunk bármilyen nem anyagi jellegű felajánlást is, mely vagy a tombolán keresztül járul hozzá a támogatáshoz, vagy pedig a szervezésben jelent számunkra nagy segítséget.

 

Természetesen a bankszámlánkra érkező támogatásokat közjegyző jelenlétében adjuk át a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot képviselő Kozma Imre atyának. 

 
Amennyiben egyetért a Magyar Máltai Szeretszolgálat és a Harművészek a Gyermekekért Alapítvány által képviselt nemes üggyel, arra kérem járuljon hozzá Ön is a rendezvény sikeréhez!

 

 

Átutalási bankszámlaszám:
  Harművészek a Gyermekekért Alapítvány
  OTP Bank  11739030-20046956

 

 

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Rászorulók nevében előre is köszönjük szíves támogatását!

 

 

Tisztelettel:

 

bottom of page